11.05
1:00
Kapcsolódó esemény

Játékok Népe - Záró tárlatvezetés és Johanna Billing előadása

Helyszín: Három Holló Kávéház
1052 Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabad sajtó út felől)

1968-ban mutatta be a stockholmi Moderna Museet a dán építész, Palle Nielsen legendás The Model for a Qualitative Society (Modell egy minőségi társadalomhoz) című kiállítását, melynek során Nielsen a kiállítóteret egy kaland-játszótérré alakította át. A kiállítás bezárása után egy másik svéd városban, Råbyban a helyiek és a művész közösen építették fel ezt a játszóteret a város újonnan épült házai között. A múzeumi környezettől távoli helyszín még jobban kiemelte és megvilágította az eredeti koncepció néhány, a gyerekek városi szabadságához kötődő elemét. 

50 évvel később a The Balloon – Play for Real (The Balloon – Játssz igazából) című kortárs művészeti projekt Råby történetének ezt a mozzanatát vizsgálta meg. 2015 és 2017 között több művészt is meghívtak, hogy a város mostani sajátosságait figyelembe véve hozzanak létre új műveket és szervezzenek workshopokat a környékbeli gyerekek és fiatalok számára. Céljuk az volt, hogy felelevenítsék a hatvanas évek azon elképzelését, mely a játszótérre, mint a társadalom aktív közösségének helyszínére tekint.

A projektben résztvevő egyik képzőművész, Johanna Billing prezentációjában részletesen bemutatja a The Balloon című projektet és a hozzá kapcsolódó kurzust, melyet egy éven keresztül a stockholmi művészeti egyetemen tartott, és amely a társadalmi gyakorlatok mai lehetőségeit és jelentését kutatja.

Az előadás nyelve angol!

Részt vevő művészek: Billing, Johanna

Részt vevő kurátorok:

Kapcsolódó programok:

Játékok népe - 09.29 2:00