10.01- 11.05
Aki bújt, aki nem Kiállítás

Rebels

Helyszín: A volt központi Mikrofilmarchívum / OSZK
1054 Budapest, Hold u. 6.

A Kis Varsó művészpáros a legkülönfélébb médiumokban foglalkozik a történelmi emlékezet témakörével. Projektjeiket elmélyült kutatómunka előzi meg, melynek során az általuk vizsgált korszak társadalmi-politikai és szellemi hátterét is feltérképezik.

Több mint tíz éve kezdtek foglalkozni a rendszerváltás történetének egy eddig feltáratlan epizódjával: 1989–90 fordulóján forradalmi események zajlottak a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. A diákok tüntetéssorozatba kezdtek, lázadva az elavult, akadémista szemléletű oktatás és az intézmény államszocialista struktúrája ellen. A diákmozgalom hangadó diákjai (köztük a mai közép-generáció nemzetközileg ismert tagjai) új műfajokkal és médiumokkal akartak kísérletezni, és saját maguk akarták megválasztani, hogy kinél tanuljanak. A mozgalom eredményeképpen létrejött az Intermédia Tanszék, és a tanári gárda tagja lett a neoavantgárd nemzedék számos, addig háttérbe szorított alkotója, így Jovánovics György, Maurer Dóra, Károlyi Zsigmond és Szentjóby Tamás.

A Képzőművészeti Főiskola diákjainak lázadása jól modellezi a politikai rendszerváltásban működő konfliktusokat és érdekérvényesítő mechanizmusokat: bemutatja, hogyan próbálják a diákok a demokratikus működésmódot meghonosítani a szigorúan hierarchikusan működő intézményben, és rávilágít, hogy a nyilvánosság milyen módon segítheti ezeket a folyamatokat. A Rebels című projekt részeként az OFF-Biennále alkalmából jelenik meg a kutatást összegző fotó-képregény, és kutatást a Kis Varsó egy új installáció formájában is bemutatja.

Támogató: Erste Stiftung

Részt vevő művészek: Kis Varsó

Részt vevő kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata

Kurátorasszistens: Varga Szabolcs, ∞frlhnfzaoeasl∞


Nyitva tartás:
csütörtök, péntek, szombat, vasárnap: 14:00–18:00

Kapcsolódó programok:

Király Júlia vezetése a Valahol Európában és a Rebels kiállításon - 10.28 2:00
Rebels, megnyitó - 10.01 2:00

Aki bújt, aki nem program