10.19
2:00
Aki bújt, aki nem Esemény

The Tranny Tease

performansz-előadás

Helyszín: LOFFICE, Rendezvényterem
1061 Budapest, Paulay Ede u. 55.

A Tranny Tease a fonetikus, szemantikai és teológiai jelentéseltolódások mentén a transzliteráció – vagyis a szövegek újraírásának – lehetőségét olyan stratégiaként vizsgálja, mely egyként lehet az ellenállás eszköze, valamint identitás-politikai, kolonializmust érintő és hitbéli kutatásoké. Az alkotói ciklus legújabb darabja, a Tranny Tease című előadás/performansz az egykori Szovjetunió területein beszélt török nyelveken túl ennek a nyelvi egységnek a keleti és nyugati határvidékeire, Kis-Ázsiára, valamint Hszincsiang/Ujgurisztánra fókuszál.

Lenin meg volt győződve arról, hogy a forradalom keleten csakis akkor kezdődhet el, miután sor került a Szovjetunióban élő muszlimok ábécéinek latin betűs átírására. A birodalmak mindig is ábécéik kíséretében vonultak be a történelembe: az iszlám az arabbal, a római katolikus egyház a latinnal, a cirill betűk pedig először a keleti ortodoxiával, majd a kommunizmussal. A Tranny Tease nem is népek és nemzetek, mint inkább a nyelvhez kötött hangok felszabadítására tesz kísérletet.

A Tranny Tease-t az alábbi eseményeken és intézményekben mutatták be: Manifesta 10, Szentpétervár; GfZK, Lipcse; ICA, London; Kunstverein Bielefeld; Yale Art Gallery / Department of Fine Arts; Istanbul Modern; Detroit Institute of Art; Kunstverein Braunschweig; Institute of Modern Art, Brisbane; Kunsthal Aarhus; University of Houston; Asian Culture Center Theater, Gwangju; Royal College of Art, London; Villa Empain, Brüsszel.

Időtartam: 50 perc, az előadás nyelve angol.

Támogatók: Amerikai Nagykövetség, Adam Mickiewicz Intézet, LOFFICE Coworking Budapest

Részt vevő művészek: Slavs and Tatars

Részt vevő kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata

kurátor asszisztensek: Gyöngy Orsolya, Sütöri Laura

Kapcsolódó programok:

Gazemberek testvérisége (Towarzystwo Szubrawców) - 10.03 2:00
Gazemberek Testvérisége - tárlatvezetés a Slavs and Tatars-zal - 10.19 2:00

Aki bújt, aki nem program