A Romakép Műhely: A Kései születés születése – akkor és most II.
Event
12.05 5:00 pmKesztyűgyár Közösségi Ház Mátyás tér 15, 1084 Budapest
Magyar nyelven / in Hungarian
Workshop-vezető: Thury Lili
Workshop-facilitátorok: Kaneko Maika, Nagy Noémi, Tóth-Gyóllai Orsolya
Romakép Műhely-programhoz kapcsolódó workshop a ELTE Romakép program hallgatónak részvételével
A Kései születés születése – akkor és most
Kőszegi Edit és Szuhay Péter Kései születés című dokumentumfilmjének kiinduló témája Péli Tamás híres pannója, amit a festő barátaival a tiszadobi „gyermekváros” egyik termének falára festett 1983-ban. A 2002-ben forgatott film címe a festményen túl utal a magyarországi roma értelmiség 1970-es évekbeli intenzív és meghatározó jelentkezésére is. A filmben élőben és/vagy archív felvételről megszólalnak ennek az értelmiségnek a tagjai (írók, költők, festők, előadóművészek). A Romakép Műhely OFF-Biennáléval közös programjának keretében, a Kései születés vetítését követően a Romakép Műhely hallgatóinak moderálásával kerekasztal-beszélgetés zajlik majd a meghívott szakértők részvételével. A vetítést és beszélgetést magába foglaló klasszikus Romakép-program után egy workshop következik, melynek során a látott filmből, az elhangzott beszélgetésből és a szóba került művekből kiragadott fragmentumok felhasználásával a résztvevők egy montázs-művet hoznak létre. Így születik meg a Romakép Műhely tizedik születésnapjára készült cinezin egy újabb fejezete.
Támogatók: Goethe Intézet, Visegrádi Alap
A Romakép Műhely OFF-Biennáléval közös programja
Related programs:
05.05 6:00 pm
Birth of Late Birth – then and now
23.04 12:00 pm
Living Room
RomaMoMA