PROGRAMOK
Mindenkinek
Az OFF égisze alatt megvalósuló kortárs művészeti projektek sokszínűsége, a mindannyiunkat foglalkoztató kérdések kreatív megközelítési módjai alkalmat teremtenek arra, hogy különböző korcsoportoknak szóló, különböző diszciplínákat bevonó foglalkozásokat kínáljunk az érdeklődőknek – ezeknek formáját a járványhelyzethez igyekezzük alakítani.
Iskoláknak
(betelt)
Az OFF-Biennále pedagógiai csapata alulról jövő, önszerveződő közösségként is törekszik a hivatalos oktatás világára reflektálni és kapcsolatot építeni az intézményekkel. Lehetőségeinkhez mérten szorgalmazzuk az iskolai csoportokkal közös munkát, s hiszünk a tartós együttműködések kedvező hatásában.
Hosszú távon is fontosnak tartjuk, hogy a művészeti közeg szorosabb kapcsolatot építsen olyan pedagógusokkal, akik praxisukban mindinkább törekednek a vizuális eszköztár használatára, nyitottak az interdiszciplináris megközelítésre és hisznek a demokratikus tanulásszervezésben.
A Levegőt! projektjei számos esetben a kortárs művészet formáján és helyzetteremtési képességén keresztül keltik életre a tankönyvi példákat, lehetőséget kínálva a reál és humán tantárgyak alaptantervi elemeinek megismerésére, vizsgálatára és elemzésére. Célunk az egyszeri foglalkozásokon túl olyan online segédanyagok kidolgozása, melyek a Biennálét követően is a pedagógusok rendelkezésére állhatnak, hosszú távon segítve és színesítve munkájukat.
Közösségeknek
Az OFF-Biennále hosszútávon fontosnak tartja, hogy kapcsolatot építsen olyan non-formális, iskolarendszeren kívüli tanuló-, és önképző közösségekkel, amelyek alapvetése az alulról szerveződő, nem hierarchikus, többnyire cselekedtető pedagógiai módszerekkel dolgozó tudásmegosztás, valamint olyan szerveződésekkel, amelyek a művészettel nevelést, illetve a 2021-es OFF-Biennálén megjelenő témák valamelyikét releváns módon képviseli.
Célunk az idei programmal egy fenntartható szakmai párbeszéd és tudásátadás elindítása a különböző tanulóközösségek között.
A foglalkozás pedagógiai célja, hogy a résztvevők közös megélési pontokat találjanak egy általuk választott téma kapcsán és ezzel egy absztrakt fogalmat számukra érvényes jelentésekkel töltsenek meg. A foglalkozás során az együttműködési és az absztrakciós készség, illetve a közösségi alkotás kap nagy hangsúlyt.
A foglalkozások során arra keressük a választ, hogy milyen szerepet tölt be a zene az éle-
tünkben, hogy a minket körülvevő popkultúra mennyiben határozza meg a gondolkodásun-
kat és viszonyulásunkat bizonyos témákkal, absztrakt fogalmakkal kapcsolatban, mennyi-
re látjuk viszont a saját valóságunkat, élményeinket az általunk hallgatott zenékben és mi történik, ha a saját közösségünk élményei kapcsán írjuk át a jól ismert dalokat.
A foglalkozásterv kidolgozói: Varsányi Szirének: Ferenczy Dóra, Kállay Eszter, Szántó Rita, Szári Laura, Takács Diána, Tóth Eszter
Célcsoport: 14 éven felülieknek ajánlott
Tanulási területek: ének-zene, kreatív írás, társadalomismeret,
önismeret, önkifejezés
A foglalkozás az Aerocene: Museo Aero Solar projekthez, de akár tágabban az idei OFF-Biennálé LEVEGŐT! felkiáltásához is kapcsolódik. A foglalkozás célja a kritikai gondolkodás fejlesztése élmény alapú, non-formális drámapedagógiai eszközökkel, illetve a diákok aktív részvételre ösztönzése és kreativitásuk fejlesztése a drámajáték segítségével.
A foglalkozásterv kidolgozói: Hajdú Fanny, Nyáry Pál
Célcsoport: középiskolások/fiatal felnőttek
Tanulási területek: kritikai gondolkodás, együttműködés, közösségi döntéshozás, média, médiatudatosság, kreativitás, kifejezőkészség
A játék gondolkodásra indít a klímaválságról és annak lehetséges következményeiről a képzeletünk és a valóság elemeinek ötvözésével.
A foglalkozás a kiállítást összefogó kulcs-fogalmakat vezeti be az extrodaesia encyclopedia szövegein keresztül. A foglalkozás 3 hosszabb feladat egységből áll, így elsősorban középiskolai duplaóra keretében, vagy iskolán kívüli foglalkozásként célszerű megvalósítani.
A foglalkozásterv kidolgozója: Poór Dorottya, képzőművész. Az Átváltozó Egyesület tagjaként Apokalipszis Tréningeken foglalkozott a szabad képzelődés kooperatív felhasználási lehetőségeivel.
Célcsoport: 14 +
Tanulási területek: kreatív írás, együttműködés, összpontosítás, természettudomány, kortárs irodalom
Az AUW méhmegfigyelő állomása köré Cseh Andris, File Csilla és Makkai Dániel terveztek egy több állomásos játékot, amely inspiráló lehet környezetismeret/biológia tanároknak, természetkedvelő csoportoknak is.
A foglalkozás valójában egy - az AUW méhmegfigyelő építmény környezetében elképzelt - lazán instruált felfedező sétát ír le, egy hat állomást magában foglaló szabadtéri pályán. A pályát végigjárva a résztvevők betekintést nyerhetnek a méhek rejtélyes világába. Elképzelésünk szerint ez a játékötlet adaptálható más természeti környezethez is, a lényeg az AUW méhmegfigyelési szellemiségének átörökítése-
Célcsoport: 6+, mindenki.
Tanulási területek: környezetismeret, biológia, testnevelés, környezetkultúra, vizuális kultúra.
Esemény PROGRAMOK
05.11
17:00
Alkossuk meg közösen a növények és emberek elfeledett történelmét! Egy közös kreatív alkotófolyamatra hívunk, hogy együtt létezve növényeinkkel különleges hangulatú felvételeket készítsünk és irodalmunkat átszövő növényvilágban kalandozzunk!
Esemény PROGRAMOK
05.14
11:00
A Varsányi Szirének amatőr pop kórus workshopja egy közös gondolkodásra és alkotómunkára hív. A Varsányi Szirének tagjai az éneklésben nem első sorban a tökéletességet, hanem az élvezetet és a közösségformáló erőt keresik. Erre az attitűdre épít a workshopunk is, melyet a Hírdalcsokor című projekt inspirált
OMARA [Oláh Mara (1945-2020) roma származású festőművész] munkásságához kapcsolódó online művészetpedagógiai foglalkozás mozgással és alkotással, egy művészeti technika elsajátításával kiegészítve.
Esemény PROGRAMOK
05.17
15:00
Nappali (1093 Budapest, Lónyay u. 50.) ()
Mit éreznél, ha az összes zacskó, amit eddig elhasználtál, óriási felhőként vetne árnyékot rád? Tomás Saraceno és Alberto Pesavento projektje, az AEROCENE: Museo Aero Solar egy lebegő szobor, amit saját tárgyainkból, az életünk részévé vált műanyag zacskókból közösen építünk fel.
Hová kerülnek az út mentén reppenő nejlonzacskók? Eldobunk dolgokat, de hol van az az el? Mire képes együtt a Nap és a szél? Lehetséges, hogy egyszer a természet erőivel együttműködve, ne azok ellenére utazzunk?
Ezekre és sok más kérdésre keressük a választ közösen a Museo Aero Solar építése során, ahol a zacskóragasztást kreatív foglalkozásokkal kapcsoljuk össze. Gondoltad volna, hogy a zacskókkal lehet festeni, zenélni, verset írni és randizni is?
Esemény PROGRAMOK
05.18
11:30
Nappali (1093 Budapest, Lónyay u. 50.) ()
A foglalkozások az átlagos közművesített lakások és közszolgáltatás hiányos otthonok közötti különbségeket segít feldolgozni a résztvevők foglalkozáson szerzett tapasztalatainak beépítésével.
Esemény PROGRAMOK
05.18
13:30
Nappali (1093 Budapest, Lónyay u. 50.) ()
A foglalkozások az átlagos közművesített lakások és közszolgáltatás hiányos otthonok közötti különbségeket segít feldolgozni a résztvevők foglalkozáson szerzett tapasztalatainak beépítésével.
Esemény PROGRAMOK
05.18
15:00
Nappali (1093 Budapest, Lónyay u. 50.) ()
Mit éreznél, ha az összes zacskó, amit eddig elhasználtál, óriási felhőként vetne árnyékot rád? Tomás Saraceno és Alberto Pesavento projektje, az AEROCENE: Museo Aero Solar egy lebegő szobor, amit saját tárgyainkból, az életünk részévé vált műanyag zacskókból közösen építünk fel.
Hová kerülnek az út mentén reppenő nejlonzacskók? Eldobunk dolgokat, de hol van az az el? Mire képes együtt a Nap és a szél? Lehetséges, hogy egyszer a természet erőivel együttműködve, ne azok ellenére utazzunk?
Ezekre és sok más kérdésre keressük a választ közösen a Museo Aero Solar építése során, ahol a zacskóragasztást kreatív foglalkozásokkal kapcsoljuk össze. Gondoltad volna, hogy a zacskókkal lehet festeni, zenélni, verset írni és randizni is? A közösségi zacskóragasztással egybekötött mediációs foglalkozásokra itt regisztrálhatsz: https://docs.google.com/.../1FAIpQLSdAGdUwgtAirt.../viewform
Esemény PROGRAMOK
05.19

05.20
10:00

05.21

05.22
14:00
Azt már kezdjük érteni, hogy méhek nélkül nagy bajba kerülne az egész világ, de a bonyolult méhtársadalom pontos működéséről csak sejtéseink vannak. Biológiaórán csak száraz tényeket tudunk meg a méhek életéről, de minél közelebb kerülünk hozzájuk és élőhelyükhöz, annál titokzatosabbnak tűnik az életük. Az ipari méhészet nem ennek a titoknak a megértésére, hanem sokkal inkább az összetett univerzum szabványosítására törekszik a mézhozam optimalizálása céljából. Ezzel szemben a játék során mi a méhekkel együtt szeretnénk lenni; megismerni őket, amennyire engedik.

16:00

05.25
16:00
A nem is oly távoli jövőben vagyunk, a Buenos Aires Szanatórium biztonságos terében. Odakint végzetes légszennyezés tombol, mely az egész világot sújtja, s egyre több áldozatot szed. A világ legjobb kutatói feszített tempóban folyamatosan azon fáradoznak, hogy kidolgozzák az ellenszert a fertőzésre, hogy az emberiség minél nagyobb része tudjon megmenekülni.
Az ide érkező sokszínű csoport a világ legkülönbözőbb tájairól lett véletlenszerűen kisorsolva, hogy fókuszcsoportot alakítson és közösen döntést hozzon arról, mi alapján dőljön el, kik kapják majd meg elsőként a gyógyírt a betegségre, kiknek legyen biztos helyük a szép új világban.
Ezen az alkalmon Igor és Iván Buharov lesz a vendégünk, akiket filmkészítésről és a fotoszintetizáló lényekhez kapcsolódó viszonyukról kérdezünk, hogy ezt követően mi magunk is kapcsolatba léphessünk saját növényeinkkel, sőt ezen túlmenően be is vonjuk őket a társalgásba. Vajon a te szobanövényed milyen karakter? Milyen film szereplőjévé léphetne elő? Megismerkedhetsz olyan alkotókkal, akik munkájában szintén különleges kapcsolat bontakozik ki az emberi és a növényvilág között.
Esemény PROGRAMOK
05.30
16:00
Auróra (1084 Budapest, Auróra u. 11.))
A növényi lázadók az ISBN galériától nem messze az Auróra Klíma Kertben titkos támaszpontot építettek. A titkos talajvárosban földalatti piactér, kártevővédelem, katicaetető, víztározó, gombainternet, baktériumtelefonhálózat teszi még kényelmesebbé a növénycsaládok békés életét.
Mindez szabad szemmel nem mindig látható, ezért különleges műszereket, mikroszkópot és nagyítót használunk majd, hogy felfedezzük ezt a nyüzsgő földalatti és földfeletti világot.
A másfél órás workshop során játszunk, alkotunk és sokat tanulunk a kerti növényekről.
Workshop vezetők: Kádár Anna és Sóki Diána múzeumpedagógusok, Mark Richards komposztmester, főbogaras
Időpont: Május 30. vasárnap 16:00
Helyszín: Auróra Klíma Kert
Korosztály: 6-12 év
A program Igor és Iván Buharov OFF -Biennále Budapest keretében megrendezett Revolúcióparabotanika című kiállításához kapcsolódóan kerül megrendezésre.